KERÜLJÜNK EGYMÁSHOZ KÖZELEBB…
…már ha a FIDESZ ezt hagyja nekünk
László Tamás által vezetett önkormányzat, még egy évvel a választások után sem biztosított számunkra irodahelyiséget. A FIDESZ egy több mint 180 négyzetméteres, önkormányzati pénzből felújított, összkomfortos családi házból ténykedik, amelyet eddig is használt alig pár ezer forintért. Az általuk használt ingatlanról egyébként kiderült, hogy érvényes szerződésük sincsen a használatára. A FIDESZ-nek ez sem elég! Kiutalna magának még egy épületet Rákospalotán is.
Sokan érdeklődtek, merre találják a mi LMP irodánkat , hol lehetne velünk személyesen találkozni. Az érdeklődőknek ilyenkor legszívesebben mondanánk a címünket, és várnánk a mihamarabbi találkozást. Így - iroda hiányában – kénytelenek vagyunk az érdeklődőkkel kávézókban, közösségi házakban találkozni.
A történet egy éve 2010. október 12-én kezdődött. Az LMP, a FIDESZ, az MSZP, a JOBBIK és a RÁTE képviselőket juttatott a képviselő-testületbe. Egy jelenleg is hatályban lévő önkormányzati rendelet alapján a képviselő-testületbe bejutott pártok az önkormányzattól irodahelyiséget igényelhetnek.
A gyakorlatban: László Tamás még júniusban kezdeményezett egy pártok közötti egyeztetést, amelyen az irodakérdést tisztáztuk volna. Azóta semmilyen egyeztetés nem történt.
Megmondták: vagy egy irodába megyünk a JOBBIK-kal vagy nem kapunk semmit, az MSZP vagy egy irodába költözik a RÁTE-val, vagy senki nem kap semmit. László Tamás és Vizér Klára alpolgármester asszony természetesen a FIDESZ saját irodájára is javaslatot tett. Az egyeztetésnek nevezett találkozón László Tamás kijelentette, fő szempont a pártirodák kiosztásánál a hatékony vagyongazdálkodás lesz. Tehát az önkormányzat érdeke, hogy a FIDESZ jóval piaci ár alatt béreljen egy hatalmas ingatlant - miközben a FIDESZ átlagosan 50%-al emelte meg januártól a szociális lakások bérleti díját a kerületben. Ezek mellett FIDESZ-es önkormányzat hitelt vesz fel, aminek terheit unokáink is nyögik majd.
Jeleztük és javasoltuk, ahogy a helyi vállalkozók és civil szervezetek, úgy a pártok is piaci áron fizessék az irodáikat. Erről sem Vizér Klára, sem pedig László Tamás nem akart tárgyalni. Nyilván nem érdekük, hogy pénzt adjanak arra, amit el is vehetnek maguknak.
Lassan eltelt fél év, azóta a helyzet változatlan. A FIDESZ továbbra is érvényes szerződés nélkül, szinte ingyen használja az önkormányzat vagyonát a hatékony vagyongazdálkodás jegyében.


Várjunk...